RÓLUNK

Lőw Andrea a gyermekvállalást követő makacs túlsúly miatt keresett fel csaknem két évvel ezelőtt. Rákérdeztem, hogy hogyan éli az életét és mit tett már eddig meg a várt eredményért.

Ekkor elmondta, hogy korábbi sportéletből fakadóan heti nyolcszor edz, dobozból étkezik, közben ellátja a családját, hajnali 5-kor kel, majd edzés, az előtt nem étkezik, egész nap rohanásban van, hogy megfeleljen az élet adta szerepeknek.

Már ekkor éreztem, hogy egyszerűen túlvállalja magát és hiába a sok erőfeszítés az anyagcsere negatív energiamérlege miatt a szervezete raktározásra rendezkedik be és nem engedi el az utolsó 10-15 kg-ot.

Egy másik rendelést is felkeresett azon a napon, ahol ugyanezeket elmondta, mármint enerváltságot, fáradékonyságot, kedvetlenséget, mégis eszköztelennek érezte magát a problémáival. Ez a diszharmón állapot határozta meg mindennapjait, melyekből az elvárt siker hiányzik, a befektetett erő nem hozza meg az elvárt eredményt.

Amikor ezeket elmondta nekem is, közölte, hogy csak olyan kezelésre hajlandó energiát és időt fektetni, ami tényleg segít, mert már több sikertelen módszerből és a rengeteg erőfeszítésből is elege volt.

Löwke Medic
Rólunk

Ekkor elővettem a laptopom, és megmutattam -a későbbi- Löwke Medic alapjául szolgáló egyedi mérési technikánkat, ami akkor még finomításra várt, de pont az eddig sikertelen módszerek hiányosságainak feltárására törekedett.

Ez keltette fel az érdeklődését, mivel semmit nem ígértem, csak azt, hogy megmérem azokat a problémákat, ami a szervezetét a súlytöbblet elengedésében gátolja.

A vizsgálat rámutatott, hogy a napi 50 perces edzés abban az állapotban még élsportolói előélet ellenére is sok, másodlagosan milyen összetételű reggelit kell elfogyasztani a sport előtt, valamint, hogy a napi étkezését hogyan folytassa.

Az életvitelének egyszerűsítése visszavezette az energikussághoz, motiváltsághoz, ismét elindult a testsúlycsökkenés és ezzel egy év alatt elérte az ideális formáját.

A módszer élhetősége, követhetősége és nem utolsó sorban látható eredménye annyira megragadta, hogy közösen adaptáltuk, melyre egy új brandet kívánunk alapítani, amit a Löwke Medic fémjelez.